Skip to Content

A munka szabaddá tesz

Az egyetemi hallgatók – hála a felsőoktatás vitatott univerzálódásának – mára már afféle, közgúny célkeresztjében álló szubkultúra elemeiként funkcionálnak, mint a szőke nők, a rendőrök vagy a nemzetiségek.

Gólyabál 2010

November 27.-én került megrendezésre a SZIE ABK idei Gólyabálja, mely Dr. Barkó Endre dékán úr köszöntőbeszédével vette kezdetét.

 

Tudományos Diákköri Konferencia a Bölcsészeti Karon 2010

November 24.-én került megrendezésre az Alkalmazott Bölcsészeti Karon a Tudományos Diákköri Konferencia. A levezető elnök, Dr. Sebők Balázs adjunktus volt. Az értékelő bizottságban három oktató értékelte a szóbeli prezentációkat, számos szempont szerint. A zsűri tagjai: Dr. Lóczi Márta (dékán helyettes, Tanszékvezető főiskolai tanár), Erdészné Dr.

A szociális munkások évszázada?

A társadalom elöregedik, a maradék munkaképes vagy aktívkorú ifjú nincs megbecsülve, megfizetve, foglalkoztatva. A társadalmi előítélet általi negatív tettek már-már mindennaposak.

Csatlakozz újságíró-csapatunkhoz!

 

Azt hiszem a plakát magáért beszél.

Emellett hozzátenném, hogy írásokat publikálni nemcsak önkifejezés, sikerélmény, hanem tapasztalatszerzésként belépő is egy érdekes és nagyon fontos szakmába (és egy plusz sor az önéletrajzban).

B.U.É.K.

 

 

 

Faludy-est a Főiskolán

Kadosa Lászlóné főiskolai adjunktus és az egyetem harmadéves hallgatói Faludy György tiszteletére emlékműsort rendeztek. A versmondó verseny előtt Faludy életét ismertette az egyik szereplő. Miközben szemelvényt hallhattunk verseiből, képek villantak fel a költőről és az életét meghatározó helyszínekről, emberekről.

 

Egy ország,ahol drágább a víz,mint az alkohol.


 

Milyen sok fiatalal kapja fel mosolyogva a fejét és vágja rá,hogy "Ott a helyünk!". Sajnos azonban ez a helyzet csak a  sötét a jövőképet körvonalazza fel előttünk.

 

 

Elindult a kollégium honlapja

 

Megszületett a főiskola kollégiumának honlapja, mely a http://www.zirzenkoli.gportal.hu/ oldalon érhető el.

szie.hu domain és e-mailcím!

A magazin mostmár a http://abeka.abk.szie.hu címen is elérhető!

A szerkesztőség új emailcíme abeka.szerkesztoseg@abk.szie.hu !

 

A szerkesztők e-mail címe kérdés vagy probléma esetén:

 

Gönczi Krisztina: gchristine@freemail.hu 

Takács Eszter: tejcsi@yahoo.com

Tóth Krisztina:  krisztina0419@gmail.com  

 

Tartalom átvétel